Mobil Repair iPhone szerviz 18. kerület frekventalt helyen - mobiltelefonszerviz.hu

Budapesten kerestem telefonszervizt

A telefon manapság olyan mindenkinek, mint a levegő. Én sem tudok létezni nélküle, ennek segítségével tartom számon a fontos üzleti és magánéleti programjaimat, beszélek rajta munka- és magánügyekben, bankolok, e-mailezek, egyszóval kapcsolódok vele a körülöttem lévő világhoz.
Teljesen kétségbeestem tehát, amikor azt vettem észre, hogy nem töltődik a szokásos ütemben az akkumulátor. Rendben, hogy a felhőben minden megvan, de nekem létszükség az, hogy működjön a készülék. Kerestem tehát egy megbízható javítót. Azonnal kellett nekem Budapesten egy iPhone szerviz 18. kerület területén.

iPhone szerviz 18. kerület, Lőrinc Center

Egyszerűen imádom a legnagyobb kereső térkép szolgáltatását. Pár kattintás, és már meg is találtam a helyet, ami közel van a munkahelyemhez, és megfelelt az iPhone szerviz 18. kerület kritériumnak. Ebédidőben át is sétáltam a Mobil Repair Kft.-hez, és elmondtam a bánatomat, hogy nem tölt rendesen a telefonom.
Valószínűleg látszott rajtam a totális pánikszerű kétségbeesés, mert a szervizes egyből olyan kérdéseket tett fel, hogy próbáltam-e másik töltőkábellel, másik adapterrel? Természetesen próbáltam, szóval egy kicsivel sem lettem nyugodtabb a beszélgetéstől. Megtudtam viszont, hogy az akkumulátorok ideje is lejár egyszer, ugyanis mindegyiknek van egy maximum töltési ciklus, amit még teljesítményromlás nélkül bírnak, és ha nem szeretnék új készüléket venni, akkor az akkumulátorcsere lehet majd a megoldás.

A probléma diagnosztizálása, és megoldása

Rövid idő alatt fény derült a telefonom hibáira, szóval iPhone szerviz 18. kerület ügyben feltétlenül ajánlom a Mobil Repairt. Egy szoftver letöltése után ellenőrizték az akkumulátor aktuális állapotát, és bizony az derült ki, hogy hamarosan megérik a cserére ez az alkatrész, mert már gyorsabban merül, mint új korában. Ezt én is észrevettem, de a lassú töltésre ezután érkezett csak magyarázat. A töltőcsatlakozó volt rettentő koszos, tele volt szöszökkel, amelyeket szakszerűen és biztonságosan el is távolítottak. A Mobil Repair iPhone szerviz 18. kerület, Lőrinc Centerben maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeim, és már meg is rendelték az új akkumulátort az iPhone-omba, hogy ne legyek sokáig elvágva a világtól, amikor tényleg végleg feladja a harcot.
A kollégák is örültek, hogy ugyanúgy elérnek majd a gond nélkül, ahogy eddig és ők is elmentették a telefonjaik segítségével a kedvenc helyeik közé a Mobil Repair-t, iPhone szerviz 18. kerület néven.